Egyéb

Instagram, ami öl, butít és nyomorba dönt?

Lehet, nem ez lesz a legkedveltebb írásom, de vállalom. Jelenleg ezek a gondolatok vannak bennem, így leírom. Egy pillanatra elment a kedvem az instázástól… Hogy miért? Azt látom, hogy háborús övezetté nőtte ki magát. Mondom mindezt úgy, hogy nem az én hátamon csattog az ostor. Sokan gúnyos kritikával és képmutatással illetik mások galériáját, posztját és életvitelét. Mindez milyen vicces megfogalmazás, hisz az instagram éppen egy “képet mutogató” ; fotó nézegető alkalmazás…

Mindez természetesen mást jelent nekem, neked és neki. Tegnap este szembe jött velem egy új, anti-insta kihívás, asszem ezen a néven fut. Első blikkre tök viccesnek és reálisnak tartottam mert igen, ennek helye van a mi sokszínű és őszinte világunkban. Amivel mégsem tudtam azonosulni a kihívás miértjével, vagyis ahogyan meg lett fogalmazva. Kritikus hangvételűre sikeredett, miszerint az én igazságom a tuti, a tiéd csak egy mű világ. Megkérdőjelezést éreztem azoknak a szép feedeknek az alkotóival szemben, akik művészi, esetleg szépen megkomponált fotókat alkotnak. Pedig szerintem helye van ennek is. Sőt, engem feltölt, inspirál, simogatja a lelkemet ezeknek a galériáknak a nézegetése. Azt is tudom, hogy eme  alkotások elkészítése kikapcsolják az embert, kiléphetnek a napi rutinból, megnyugvást hozhatnak a készítő számára. Egy cseppet sem gondolom, hogy félrevezetésről lenne szó. (Amennyiben igen, úgy számoljon el ki-ki a maga lelkiismeretével!) Azt is tudom, hogy van akiben frusztrációt okoz és rosszul érzi magát ezektől a képektől, de ennek a miértjét talán magunkban is kell keresni. Mi lehet a dolgok mélyén, miért látunk mögötte mást, mint ami.

Látok én is gyönyörű sminkkel, frizurával, tökéletes alakkal, végletekig trendi anyukákat, akik olykor szebbnél-szebb szigetről töltik fel a képeket. De mi ezzel a baj? Eszembe sem jut, hogy minden nap ilyen patentül kelnek ki az ágyból, mentol illatú lehellettel, kicsattanó boldogsággal. Tudom helyén kezelni, meglátni benne, ami számomra motiváló lehet. Amennyiben ‘túmács’-nak érzem, lapozok. Ez az ő világuk, az ő blogjuk, az ő életük. Nekem ez is rendben van. Mint ahogy az is, aki kifakad a fáradtságtól, mert belefullad a mosásba, kibukik a gyerekektől és elpanaszolja, hogy rohadt sz@rul érzi magát ebben a pillanatban. Milyen sokat tudnak ezek az írások segíteni, amikor éppen rátalálsz a sorstársadra. Esetleg elbizonytalanítanak gyermekáldás előtt állókat abban, hogy az anyaság egy baromi jó dolog. Minden éremnek két oldala van. Tőled függ, hogy melyiket nézed. Mindannyian mások vagyunk, különböző üzenettel, mondanivalóval. Éppen ettől a sokféleségtől lesz kerek a színes világunk.

Számomra egyértelmű, hogy olyan embereket követek ezen a platformon, akik számomra adnak és nem elvesznek. Ezt ajánlom mindenkinek, hisz miért nézegetnénk olyanokat, akik nincsenek jó hatással a hangulatunkra. Tök jó az instában, hogy van egy kikövetés gomb, ha esetleg már nem tartod építőnek az adott blogger mondanivalóját.

Természetesen érzem én, hogy mindez nagy felelősség, ezt semmiképpen nem szeretném hárítani. Itt jönnek a fiatalok, a tinik, akik teljesen el tudnak veszni ebben a képi világban… Ellenben ennél a kérdésnél nem tudok elmenni a szülői kompetencia mellett. 2019-et írunk, már nem csak fára mászni, fogat mosni kell megtanítanunk a gyerkőceinket, hanem az internet használatára is. Mi az amit ott lát, mi mire való, mit hogyan kezeljen, minek mennyi valóságalapja van. Nem szabad magukra hagynunk őket, útmutatást kell adnunk nekik ebben a témában. Mindezt éppen a saját bőrünkön tapasztaljuk a nyiladozó, lassan 15 éves fiammal, nem egy egyszerű menet azt meg kell valljam.

Ugrok egyet a témában, ráz a hideg, attól, hogy mindenbe találunk belekötnivalót…

A húsevőben, a vegánban, a szopiztatós mamiban, a tápszeresben, a környezettudatosban, a nejlonzacskósban, a gyerekesben, a gyerektelenben, a boldogban, a boldogtalanban, a panaszkodóban, a dicsekvőben, a sportosban, a lustában, a rendetlenben, a rendmániásban, a családiházasban, a panelesben, a fővárosiban, a falusiban, a magassarkú cipőt viselőben, a tornacsukásban, a trendiben, az alternatívban, a kisminkeltben, a természetesben, a diplomásban, a szakmunkásban, a kövérben, a soványban, az autóval járóban, a tömegközlekedőben, aki kiposztolja a gyereke képét és aki nem, a gazdagban, a szegényben, a spirituálisban, a vallásosban, a pogányban, a politizálóban, az apában, az anyában, a gyerekekben….. kifogyhatatlanul sorolhatnám.

Nehezen viselem az ellenségeskedést, amikor át akarják erővel nyomni a másikon a saját szemszögüket, meggyőződésüket, látásmódjukat. Megmondják a tutit, de azt elfelejtik, hogy ez mindenkinek mást jelent. Én amondó vagyok, hogy nem kell egymás életmódjával, személyiségével azonosulni, nem kell átvenni, főleg nem kritizálni. Egyszerűen fogadjuk el, hogy ő más, másként él és az is lehet jó.

Légy elfogadó és empatikus a másikkal :) /az instagram feedjétől függetlenül ;) /

 

 

1 Comment

  1. Mészáros Johanna

    Egyetértek Veled: nem a “csatornákkal” (Insta, Fb) van a baj, hanem a használattal, szemlélettel. Ezt is tanulni kell. Régen a ház fala volt a “csatorna”, azon függtek a képek – az a néhány, ami összesen készült. És persze, h a leggyönyörűbb ruhájában mosolygott azokon is mindenki (vagy épp vágott roppant komoly fejet, mint akkor illett), akkor is, ha egyébként nem volt mit enni. Szóval nem találom sem újkeletűnek, sem képmutatónak a kép-mutatásilyen módját. Ha visszanézem, én is a szépre szeretnék emlékezni… 😊

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.