Család

Reméljük a legjobbakat!

 

Ez a bejegyzés egy kicsit más lesz, mint az eddigiek. Nagyon hirtelen és mélyről jövő érzéseimet próbálom meg leírni Nektek, ami remélem számomra is megkönnyebbülést fog hozni azáltal, hogy kiírom magamból. Kicsit több, mint két hónappal a kisfiunk érkezése előtt, olyan váratlan események alakultak a közelgő születésével kapcsolatban, amik beárnyékolják a napjaimat és mondhatni teljes pánikhangulat uralkodott el rajtam az elmúlt hetekben.

Ahhoz, hogy megértsétek a félelmeimet az elejétől próbálom elmondani a teljes történetet.
Anno, mikor Zsomát vártuk 22 éves voltam, tele a szüléssel és a várandóssággal kapcsolatos tervekkel, vágyakkal, elvekkel amiből úgy gondoltam, hogy engedni nem fogok soha! Kimondottan tudatosnak és eltökéltnek éreztem magam, mindehhez természetesen elmaradhatatlan volt Isti teljeskörű támogatása. Így teltek a hónapok, hetek, mire eljött végül a nagy nap és Zsombor fiunkat a karomban tarthattam. Mondanom sem kell, szinte semmi nem valósult meg abból, amit terveztem, mégis életem egyik legszebb és legmeghatározóbb élményét éltem át azon a napon… Zsoma császármetszéssel jött a világra, annak ellenére, hogy természetes, háborítatlan szülésre készültem, sőt az otthonszülés gondolatát dédelgettem magamban sokáig. A testem máshogy döntött, nem tudtam vele összhangba kerülni és teljesen más irányt vett, mint amire én számítottam.

Zselykével való várandóságom alatt persze ismét előjöttek a vágyaim, az álmaim világrahozatalának számomra idilli körülményeit illetően.
Orvosommal nagyon jó bizalmi kapcsolatot ápolok, támogatta minden kérésemet. Mindezek ellenére ismét császármetszés lett a vége… Bár számomra egyáltalán nem volt elkeserítő, szörnyű esemény, nem nyílt meg alattam a padló a kudarcélménytől, sőt… Elfogadtam, hogy így alakult, hisz ez is a mi történetünk, hozzánk tartozik, formált minket. Egyszerűen csodának éltem meg, aminek a kisbabáimat köszönhetem. Tudom szeretni, hogy velünk így alakult. Mindezekből adódóan Zsigmond és Zsanka már programozott műtéttel látták meg a napvilágot, mind a négyen ugyanannak a doktornak segítségével.

Nos igen, most jön az, ami pár hete borzolja nálunk a kedélyeket:
A szülészorvosom, akiben minden körülmények között bízva bíztam, elmondta, hogy sajnos szerződést bontott többed magával a kórházzal (érthető okok miatt) és nagy valószínűséggel az elkövetkezendő időszakban ez a helyzet nem is fog megváltozni. Így az utolsó hónapokban orvos nélkül maradtam.
Ebben a pillanatban éreztem, hogy kicsúszik a lábam alól a talaj és teljes kilátástalanság vesz körül. Azt tudni kell, hogy egy ötödik műtét már nem teljesen veszélytelen és az odáig vezető út sem!
Nem véletlenül mondják, maximum három császármetszés támogatott ma Magyarországon. A terhes hormonjaim azonnal működésbe lendültek, a félelmeim hatalmas hullámokat csapkodtak bennem, háttérbe szorítva minden szépet és jót, amit ebben az állapotban érez minden várandós édesanya. Pánikszerűen próbáltunk orvost keresni, de kérdem én: Ki áll szóba a harmadik trimeszter kezdetén egy ötödik császármetszés előtt álló édesanyával?
Mondanom sem kell, hogy az esély szinte zéró, nulla, azaz senki! Szörnyen csalódott és elkeseredett voltam az elmúlt napokban.

Istit látva – aki nekem mindenben az erős támaszom, a bástyám – őrületes módon kezdett el félteni és aggódni, tán még nem is láttam ilyen elveszettnek. Próbálta minél jobban eltitkolni az érzéseit és erősnek mutatni magát, nem akart még jobban megijeszteni ebben a kacifántos helyzetben. Egyik este leültünk, megbeszéltük az ezzel kapcsolatos gondolatainkat, aggodalmainkat, amik sokat segítettek azáltal, hogy kimondásra kerültek, sikerült megnyugodnunk mindkettőnknek és újra energiákkal töltődve nézünk előre.

Két nappal korábban egy váratlan, végre pozitív fordulat történt az ügyünkben, ugyanis kedves rokonunk közbenjárásával beszéltem telefonon egy fiatal szülészorvosnővel, aki rendkívül szimpatikus volt első ‘hallásra’. Nem utolsó sorban úgy éreztem, hogy szeretettel fogad minket és nem zárkózik el tőlünk. E hét vasárnapján találkozunk a kórházában, annak érdekében, hogy személyesen is megismerjük egymást, amit repesve várok. Elmondhatatlanul vágyom ismét a bizalom és biztonság érzésére, ha az új fogadott orvosomra gondolok. Izgulok! Reméljük a legjobbakat :)

4 hozzászólás

  1. Helmeci Andrea

    Teljesen átérzem, milyen érzések kavarognak bennetek, a pánikot is…
    Kívánom, hogy kialakuljon a bizalom a doktornővel, s ismét biztonságban érezd magatokat. Bár én tudom, így lesz!!!!
    Gondolok rátok!!! 🌼

  2. Márta

    Kedves Kriszitna!
    Én külföldön élö szülésznö vagyok, többet éltem külföldön mint Magyarországon. Egy kérdésem lenne, ha pl hirtelen beindulna a szülés (viz/vérzés/fájdalom) és még nincs elrendezve az ùj fogadott orvos, mi lenne a teendö? Kapna akut segitséget a kòrházba?
    Ezt komolyan kérdezem mert tölem nagyon távol áll, hogy fogadni kell orvost.
    Tisztelettel; Márta

    • Szentjobbi Kriszta

      Kedves Márta! Sikerült az új orvosommal mindent megbeszélnen és teljes nyugalommal várom a kisbabánk érkezését. Hál’ isten jó kezekben vagyunk.
      Minden jót kívánok, Kriszta

  3. Anka

    Nahát, biztos voltam benne, hogy te is az otthonszülők táborát erősíted, annyira a személyiségedhez, lelkedhez való szemlélet. Örömmel látom a legújabb csoda érkezését! Szívből gratulálok nektek! :)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.