Család

Rendmánia avagy a komfortzóna határai

 

A mai poszt témája abból adódott, hogy az utóbbi időben sokszor kérdeztétek, miért van mindig ilyen rend az otthonunkban és hogyan csinálom mindezt ennyi gyerek mellett?… Ráadásul a minap az egyik barátnőm kijött a fürdőszobánkból, majd megjegyezte: “Még a törölköző is úgy áll nálatok, mint egy frissen takarított szállodában!”…

Hmm…. elgondolkodtam. “Hogyan csinálom?” Ha őszinte akarok lenni, akkor inkább úgy fogalmaznék, hogy nem tudom nem csinálni. Az én komfortzónám ott kezdődik, ha rend van és tisztaság, mindezek nélkül nem tudom magam igazán jól érezni. A kűlcsíny, a szép ház, hangulatos burkolatok számomra mit sem érnének tisztaság nélkül, rossz érzést és feszültséget kelt bennem, ha túl morzsás a padló vagy azt látom, hogy ragad a konyhapult a teától és mosatlan tányérok tornyosulnak rajta. Természetesen nem azt mondom, hogy ez egy átlagos hozzáállás, nem, ez az én személyiségem flúgja, amivel megszenvedek nap, mint nap. Helyesebben szenvednék, ha nem tennék ellene.
Érdekes ebben a helyzetben az is, hogy kimondottan szeretem a házimunkákat, nem esik nehezemre porszívózni, kitakarítani a fürdőszobát, sőt, hülyén fog hangzani, de jól érzem magam ezekben az elfoglaltságokban. Zenét hallgatok közben, sőt néha még tancikálok is egyet, ha éppen úgy tartja kedvem.

 

Sok gyerek mellett, hogyan tudom mindezt megvalósítani? Baromi egyszerűen! Ők is segítenek, mindenki kiveszi a részét a házimunkákból és a ház körüli teendőkből egyaránt. Egyáltalán nem hátrány a hatalmas létszám abban, hogy szép és rendezett legyen az otthonunk. Be szoktuk osztani, melyik nap ki pakol be a mosogatógépbe, teszi rendbe a fürdőszobát és ki felelős a felmosásért. Mivel átlagosan mindenkire jut egy tennivaló, ezért én sem érzem azt, hogy álló nap csak a seprűvel vagy törölgető ronggyal rohangálok. Egy teljesen hétköznapi példaként vacsora előtt közösen megterítünk, majd utána együtt elpakolunk, nálunk így fejeződik be egy étkezés.
Egész kicsi koruk óta úgy nevelem őket, hogy a ruháikat, cipőjüket, játékaikat mindenki rakja el maga után, így nem teherként élik meg, hanem a mindennapi rutin velejárójának, akár a fogmosást. Mindeképpen megkönnyíti a gyerekek dolgát, ha nincsen sok játék felhalmozva a szobájukban, így káosz sem alakul ki estére a temérdek műanyag mütyüröktől. Zsoma születése óta tudatosan figyeltem, arra, hogy minőségi, természetes alapanyagú játékokat kapjon és mennyiségileg sem akartam túlzsúfolni mindennapjait töménytelen, értéktelen kacattal. Ezáltal olyan környezetet termtettünk a gyerekeknek, amiben két három fonott kosár, régi bőrönd vagy fiók elrejti a kedvenc kincseiket, játékaikat. Véleményem szerint ebben a témában is igaz, miszerint a kevesebb néha többet “ad”. Valószínüleg a játékokhoz való viszonyulásom a Waldorf pedagógia szellemiségéből és szeretetéből adódik. Úgy hiszem ez egy külön posztot megér a későbbiekben ;)

Természetesen a barátnőim is mind különböző képpen állnak ehhez a kérdéshez. Van aki szintén túl szereti a rendet, mint én, de olyan is akad, aki ennek pont az ellenkezőjét képviseli. Amikor náluk vagyok, ugyanolyan komfortosan, felszabadultan tudom magam érezni, hiszen ő teljesen másban teremti meg azt a meleg otthoni légkört, más csúcs dolgok kapnak hangsúlyt, például hiper szuper ételeket készít.
Nekem is van egy fő mumusom, mégpedig a vasalás. Nem szeretem, mondhatni a “messziről elkerülöm” kategóriába tartozik. Akkor állok csak neki, ha nagyon muszáj. Van egy hatalmas ládám, ami nagyszerűen elnyeli ezeket az éktelenkedő ruhadarabokat :) .
Véleményem szerint minden ház más és más, egy a lényeg, hogy az ott lakók jól érezzék benne magukat és arra fektessenek nagyobb hangsúlyt, ami megteremti a saját kényelmes és élhető komfortzónájukat.

2 hozzászólás

  1. Panka

    Én is mindig csodálom a képeiteken a rendet, így örülök a témának. :-) De nem lep meg, hogy a nagy titok lényegében ez, hogy rendszerető vagy, és kész. :-D Meggyőződésem, hogy ez tényleg valami genetikailag kódolt tulajdonság, és aki rendes, az nem nagyon érti, mi ebben az extra, hiszen ő nem nagyon tudna máshogy létezni, aki meg rendetlen, hát… ha nem is hiába próbálkozik mindenféle módszerrel, de mondjuk úgy, vért kell izzadnia, hogy valamiféle rendre szoktassa magát.
    Én az a peches kombináció vagyok, aki szereti maga körül a rendet, sokkal jobban érzem magam, ha rend van, viszont nem vagyok elég rendszeres és kitartó ahhoz, hogy napi szinten mindig mindent rendberakjak magam körül. (Plusz a család körül.)
    Írod, hogy mindenkinek megvan nálatok a feladata. Nálunk is. De közel sem ugyanolyan hatásfokkal végzik el… És itt nem a 10 meg a másfél éves közti különbségre gondolok. :-D Hanem ismét a habitusból fakadó rendrakási képességre ill. képtelenségre. Borim akkora művészlélek, hogy azt se tudja, mit akarok tőle, mikor azt kérem, pakoljon el maga után. Komolyan. Elrak két dolgot, aztán leül olvasni a kupi közepén. Én meg nem akarok ezért mindig vitázni… Janka rendmániás. Bár néha körötte is elszabadulnak a dolgok, de ha ő nekilát, alaposabb nálam is. De összességében ez még mindig nem bizonyul elég segítségnek, én igazából úgy érzem, hogy reggeltől estig mások után pakolok, és mégis kupi van. :-( Vagy legalábbis nincs akkora rend, mint szeretném. A kevés holmi kulcsfontosságú, szerintem is, egy ideje én is igyekszem minimalizálni, ennek látom egyedül valóban érezhető hatását. Jó, hogy írtál erről, jó belelátni, hogy mások hogy csinálják ügyesen, igyekszem okulni belőle. :-)

  2. Szentjobbi Kriszta

    Kedves Panka!

    Igen, nálunk sem hasonló hatásfokkal végzik el a feladatukat a gyerekek. Valamit Zselyke, valamit Zsoma sokkal jobban szeret csinálni és persze van utálom házimunka is, ami legtöbbször hagy kívánnivalót maga után ;) . A korból adódóan is vannak helyzetek, amiket nem az egyenlőség elve alapján szoktunk elosztani ;).

    Művészlélek…. ez jó♥️ :) . Valóban, talán ők egy picit más habitussal bírnak, ami roppant szerethető. Nagyon megértelek, hogy nem akarod vitával megoldani a dolgot, hasonlóan gondolkodom én is ;). Próbálom bevetni a példamutatás elvét, ami legtöbbször sikerrel jár, csak piszok sok türelem kell hozzá ;).

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.